Netezz tudatosan

Bibi a neten

Érdekes játékok és történetek segítségével igyekszik megismertetni a gyermekekkel a világhálót a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat új kezdeményezése. Az internet felfedezésében egy méhecske, Bibi, illetve a barátai is segítenek a kicsiknek.

Internetes játékok és az Xbox

A mai gyerekek jellemzően már 5-6 éves korukban a monitor elé ülnek. Egyrészt azért, mert megkapják az első számítógépüket, másrészt pedig azért, mert néhol már az óvodában, de legkésőbb az iskolában rendszeresen használják a foglalkozásokon és tanórákon.

NetBarát szótár

Szótár

Részletek

Küldetésünk

Az Invitel Magyarország egyik meghatározó tele- és infokommunikációs szolgáltatója. Vállalati partnereink számára nyújtott modern előfizethető informatikai és felhő-alapú megoldásainkon túl, számos szórakoztató és multimédiás szolgáltatást, interaktív-, digitális- és HD televíziót, minőségi internetet és költséghatékony telefonszolgáltatást nyújtunk lakossági ügyfeleinknek. Kiemelt feladatunknak tekintjük, hogy az internettel járó szabadságot, tudást, szórakozást elvigyük az előfizetőink otthonába, ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy a világháló izgalmas világa olykor veszélyeket is magában rejt.

Éppen ezért felelős szolgáltatóként továbbra is fontos feladatunknak érezzük, hogy ne csupán kiváló minőségű szolgáltatásokat nyújtsunk, de hasznos információkkal is segítsük ügyfeleinket. Célunk, hogy bemutassuk, mire érdemes figyelmet fordítania a szülőknek az interneten barangoló gyermekük kapcsán, illetve melyek azok a káros hatások, melyekkel gyermekünk a napi internethasználat során találkozhat, és amelyeket kis odafigyeléssel, néhány egyszerű lépéssel elkerülhetünk.